Teljes név: Lionel Andrés Messi Cuccittini
Született: 1987. június 24., Rosario, Argentína

Lionel Andrés Messi argentin labdarúgó, jelenleg a spanyol FC Barcelona és az argentin válogatott játékosa. Messi generációjának egyik kiemelkedő játékosa, aki fiatalon lehetett az Aranylabda- és FIFA az év játékosa szavazás jelöltje, 22 éves korára pedig mindkét díjat elnyerte. Rendelkezik spanyol állampolgársággal, ezért európai játékosnak is számít. A legtöbben a világ legjobbjának tartják az utóbbi időben középcsatárként játszó labdarúgót. 2009. és 2016. között ötször is megkapta az Aranylabdát (2010-től FIFA Aranylabda), amellyel ő lett az első ötszörös győztes. Ezzel ő az egyetlen játékos, aki valaha háromnál többször vihette el a díjat. 2015-ben ismét ő vehette át a díjat, öt elsősége vitathatatlanul a valaha volt legnagyobbak közé emeli. Játékstílusa és képességei alapján sokszor hasonlítják Diego Maradonához, a legendás argentin játékoshoz, aki maga is utódjának nevezte.

Messi fiatalon kezdett futballozni, a benne rejlő lehetőséget pedig korán felismerte az FC Barcelona. 2000-ben hagyta el szülővárosa csapatát, a Newell’s Old Boyst, és Európába költözött családjával, miután a Barcelona felajánlotta, hogy finanszírozza növekedésihormon-hiányának kezelését. 2004–05-ös bemutatkozó szezonjában ő lett a spanyol bajnokság történetének legfiatalabb játékosa és gólszerzője. Ebben a szezonban spanyol bajnok, egy évvel később bajnok és Bajnokok ligája-győztes lett. A 2006–07-es szezon jelentette számára a nagy áttörést: állandó kezdő lett Barcelonában, mesterhármast szerzett a Real Madrid ellen, és 14 góllal végzett a bajnokságban. Eddigi legsikeresebb szezonja a 2008–09-es volt, amelyben 38 góljával fontos szerepet játszott a Barcelona triplázásában. A 2009–10-es évadban szerzett 47 góljával ő is beállította az addig Ronaldo által tartott FC Barcelona klubrekordot.

Messi hat góllal gólkirályi címet nyert a 2005-ös ifjúsági labdarúgó-világbajnokságon, ahol két döntőbeli góljával segítette Argentínát világbajnoki címhez. Röviddel ezután állandó tagja lett a felnőtt válogatottnak. 2006-ban minden idők legfiatalabb argentin világbajnoki résztvevője lett, majd 2007-ben ezüstérmet szerzett a Copa Americán. 2008-ban Pekingben olimpiai aranyérmet nyert az argentin labdarúgó-válogatottal. Messi az első játékos, aki a BL 1992. óta íródó történetében egy mérkőzésen öt gólt szerzett. Ezt a 2012. március 7-i Barcelona–Bayer Leverkusen mérkőzésen érte el.

Magasság: 170 cm
Becenév: Leo, Bolha, Messiás
Poszt: csatár

Érdekelhet

+ Még nincs hozzászólás

Írj egyet!