Neymar
Neymar da Silva Santos Júnior (1992. február 5. –) olimpiai bajnok és Bajnokok ligája győztes brazil labdarúgó. Jelenleg a Paris Saint-Germain és a brazil válogatott támadója. 2017 augusztusa óta a futballtörténelem eddigi legdrágább igazolása.
Neymart 2003-ban szerződtette a Santos, öt évvel később 2008, március 7-én 16 évesen debütált az Oeste elleni 2–1-es siker során. A következő héten is lehetőséget kapott a Mogi Mirim ellen. Első gólját a Paulista-bajnokság elődöntőjében szerezte a Palmeiras ellen április 11-én, az ő góljával győztek az Estádio Vila Belmiro stadionban. A döntőben azonban összesítésben 4–2-re kikaptak a Corinthianstól.
2010. április 15-én Neymar öt gólt szerzett a Guarani elleni 8–1-es győzelem alkalmával a brazil kupa nyolcaddöntőjében. A 2010-es Paulista-bajnokságban Neymar 14 gólt lőtt 19 mérkőzésen, és végül ők lettek a bajnokok. Neymar kapta a legjobb játékosnak járó díjat.
Neymart 2013-ban szerződtette az FC Barcelona 5 évre 35 millió euróért. Utolsó szereplése a Santosban a Flamengo elleni mérkőzésen volt.
2010 júniusában a Santos visszautasította az angol West Ham United 12 millió fontos ajánlatát Neymarért. Neymart szintén szóba hozták akkor több európai nagy csapattal is: Manchester United, Feyenoord, Internazionale, Real Madrid, Chelsea, Juventus.
A 2014–15-ös szezonban a Barcelonával egészen a Bajnokok Ligája döntőéig menetelt, ahol az olasz Juventust 3–1-re legyőzték, a brazil klasszis pedig a ráadásban szerezte meg az utolsó találatot. 2017. augusztus 3-án felbontotta szerződését a klubbal.
A barcelonai szerződésbontás napján, 2017. augusztus 3-án bejelentették, hogy Neymar öt évre aláírt a francia Paris Saint-Germainhez új világrekordot jelentő 222 millió euróért.
Augusztus 13-án volt bemutatkozó mérkőzése a Guingamp ellen, amelyen 3–0-ra nyertek, Neymar gólpasszt adott és gólt is szerzett.
Neymar játszott hazája U17-es csapatában a 2009-es U17-es labdarúgó-világbajnokságon, egy gólt szerzett Japán ellen. Azon brazil labdarúgók közé tartozott, akiket Pelé és Romário szívesen látott volna Dunga keretében a 2010-es labdarúgó-világbajnokságon. Az országban az volt az elterjedt vélemény, hogy Neymar megérdemelné, hogy helyet kapjon Dunga csapatában, a szurkolók aláírásgyűjtésbe kezdtek, ezt végül 14 000-en írták alá, Dunga a hatalmas nyomás ellenére sem választotta be Neymart a 23 fős keretbe.
Bár azt Dunga is elismerte, hogy Neymar rendkívül tehetséges, viszont állítása szerint Neymar még nem rendelkezik elég nemzetközi tapasztalattal. 2010. július 26-án a brazilok új szövetségi kapitánya, behívta megfiatalított csapatába, augusztus 10-én kezdőként szerepelt az USA elleni barátságos mérkőzésen a 11-es számú mezben. Debütálása után a 28. percben fejjel szerzett vezetést André Santos szöglete után, a mérkőzést 2-0-ra megnyerték.