Szalai Ádám

Szalai Ádám Budapesten született 1987. december 9.-én. A magyar labdarúgó válogatott tagja, és jelenleg az FC Basel csatára a svájci első osztályban. Pályafutása nagy részét Németországban töltötte, ahová 2004-ben szerződött először, amikor nevelőklubja, az Újpest megegyezett a VfB Stuttgart csapatával. Itt a második csapatban kapott lehetőséget. Ezután három szezont eltöltött a Real Madrid tartalékcsapatában, a Castillában.

Szalai Ádám felnőtt pályafutása

Szalai Ádám 2010-ben kölcsönbe szerződött a német élvonalban szereplő 1. FSV Mainz együtteséhez, amely a szezon végén megvásárolta őt a spanyol csapattól. Három és fél szezont töltött a klubnál, ez idő alatt 79 bajnoki mérkőzésen 21 alkalommal volt eredményes. A Bundesliga 2012–2013-as szezonjában 13 gólt szerzett, ezzel Détári Lajos és Miriuta László korábbi rekordját megdöntve a német élvonal leggólerősebb magyar labdarúgója lett az egy szezonban lőtt találatok számát tekintve.

A 2013–2014-es szezont a Schalke 04 csapatánál töltötte, és bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában is. Az ezt követő években a TGS Hoffenheim labdarúgója volt egy féléves hannoveri kölcsönjátéktól eltekintve. A Hoffenheimben öt szezont töltött el, kereken 100 bajnoki mérkőzésen pályára lépve. A 2018–2019-es szezon folyamán a Bajnokok Ligájában szerepelt a csapattal és megszerezte 50. Bundesliga-találatát, valamint pályára lépett pályafutása 200. német élvonalbeli mérkőzésén is.

Visszatérés Mainzba

2019 nyarán visszatért korábbi csapatához, a Mainzhoz. A 2020-2021-es szezon kezdte után nem sokkal a klub bejelentette, hogy nem tartanak igényt a játékára, mivel elmondásuk szerint Szalai nem szerepel a gárda jövőbeli „szakmai terveiben”. A magyar játékos 24 bajnokin egy gólt szerzett a Bundesliga 2019–2020-as kiírásában.

Az esetet követően Szalai és jogi képviselője a mainzi munkaügyi bírósághoz fordult, miután a játékos kijelentette, hogy nem kíván más csapathoz igazolni. 2020. október 5-én Rouven Schröder, a Mainz sportigazgatója egy nyilatkozatában kijelentette, hogy a hónap elején esedékes válogatott szünetet követően a csatár visszakerül az első csapat keretéhez. December 23-án, a Német Kupában kapott legközelebb játéklehetőséget, a VfL Bochum elleni találkozón, ahol a tizenegyespárbajban több csapattáráshoz hasonlóan kihagyta saját kísérletét, a Mainz pedig búcsúzott a további küzdelmektől.

A Bundesliga 30. fordulójában győztes gólt szerzett a Werder Bremen elleni idegenbeli bajnokin, ezzel 16 hónap elteltével újból eredményes lett a német élvonalban. A szezon során 18 bajnokin jutott játéklehetőséhez. 2021 júniusában újabb egy évre meghosszabbította szerződését a mainzi csapattal.

A 2021-2022-es szezon 3. fordulójában, Fürth ellen szerezte idénybeli első gólját. Az 5. fordulójában sérülés miatt kellett lecserélni a Freiburg elleni bajnokin, majd a térdsérülés miatt műtéten esett át. Egy hónapos kihagyást követően a bajnokság 9. fordulójában lépett újra pályára, az Augsburg ellen 4–1-re megnyert hazai bajnokin, csereként a 82. percben. Négy nap múlva a Német Kupában a 73. percben csereként beállva gólpasszt adott a Bielefeld elleni hosszabbítás után megnyert mérkőzésen.

2022. február 16-án szerződtette Szalait a svájci FC Basel, ahová 2023 nyaráig írt alá. Február 19-én a Lausanne elleni bajnoki mérkőzésén a szünetben állt be, a 65. percben pedig már gólt is fejelt. 2022. március 20-án a Grasshoppers elleni 4–2-re megnyert mérkőzésen 2 gólt szerzett.

Válogatottsága

Szalai Ádám a magyar válogatottban 2009-ben mutatkozott be egy Oroszország elleni 1–1-es döntetlen alkalmával. Egy időben saját döntésére nem volt a válogatott keret tagja, azonban Dárdai Pál kinevezésekor visszatért a nemzeti együttesbe. Részt vett a 2016-os Franciaországi és a 2021-es Európa-bajnokságon, előbbi tornán ő szerezte a nemzeti csapat első gólját, ami a magyar válogatott első gólja volt a kontinenstornák történetében Kű Lajos 1972-es találata után. Utóbbi tornán 2021-ben, Münchenben a német válogatott ellen talált be, ezzel ő lett az első magyar labdarúgó, aki egymást követő két Európa-bajnokságon is gólt tudott szerzeni.

Szalai Ádám 2018. október 15-én 50. alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban, amelynek később csapatkapitánya lett. 2021 őszén az angolok elleni hazai világbajnoki selejtezőn 75. alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban.